Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. nap (22.0 km): Zalalövő – 13.8 km – Kustánszeg – 3.5 km – Kislengyel – 5.4 km – Barabásszeg

2. nap (31.9 km): Barabásszeg – 10.3 km – Zalatárnok – 6.2 km – Rádiháza – 6.4 km – Szentpéterfölde – 9.0 km – Lasztonya.

3. nap (22.0 km): Lasztonya – 4.5 km – Lispeszentadorján – 3.9 km – Bázakerettye – 5.3 km – Kistolmács – 8.3 km – Valkonya.

Össz. túratáv: 76.6 km


A túráról utólag ...

A túráról már előre lehetett sejteni, hogy kemény lesz, hisz decemberben 32 km-t tervezni egy 10 fős társasággal minimum bátor. De ne rohanjunk ennyire előre.

Újra a Zalát jártuk, mint egy évvel korábban, és ez alkalommal sem kellett csalódni - az alacsony szintek ellenére nagyon szép hegy-völgyek és igazi erdők várják az erre túrázót. Ráadásul csak hébe-hóba néhány kilométer aszfaltra kell számítani, a többi erdőn-mezőn átvezető turista vagy szekérút. Eltévedni nehéz, többnyire igen jól jelzettek az utak, csak pár helyen kellett jobban a térképre és a megérzésekre hagyatkozni.

Első és utolsó nap a sarat, második nap szerencsére leginkább a fagyott földet tapostuk, így sikerült teljesíteni a némileg túlméretezett távot, amit a szálláshelyek egyenetlen elrendezése miatt kellett elszenvedni. Megcsináltuk, de nem esett jól, nem érdemes ennyit tervezni.

A harmadik nap már egész kellemes volt, alig gyalogoltunk sötétben, és estére már várt a szilveszteri szálláshely, a Tornyiszentmiklósi Vadászkastély, ami bár nem esik a Kéktúra útvonalába (és az M70 megépítése óta sajnos kevésbé világtól elzárt hely), mindenkinek csak ajánlani tudjuk! A Lenti termálfürdővel egyetemben. Igen kiváló két napot sikerült eltölteni itt , mely egy fergeteges szilveszterit is magába foglalt.

 << előző túra :: összes túra :: következő túra >>