Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. nap (27.0 km): Zalakaros – 10.9 km – Ormánd kastély – 8.7 km – Nemesvid – 4.3 km – Kisvid – 3.1 km – Nagyszakácsi

2. nap (29.5 km): Nagyszakácsi – 10.5 km – Mesztegnyő – 19 km – Újvárfalva.

3. nap (19.3 km): Újvárfalva – 19.3 – Kaposmérő.

Össz. túratáv: 75.8 km


A túráról utólag ...

Ez alkalommal Zalakarostól Kaposfőig jártuk be az útvonalat, némi szerencsétlenkedéssel mind az oda, mind a hazafelé úton. Napsütést és durva esőt is kaptunk, de semmi sem tudta elrontani a szokásosnál is vidámabb és felszabadultabb hangulatot, hála a kiváló túratársaknak, akik között ez alkalommal is szép számban voltak újonnan csatlakozók is . Sok szépet, jót és érdekeset tapasztaltunk együtt. Ahogy azt a DDK-nál már lassan megszokhatjuk, a jó társaságon felül most sem a különleges természeti szépségeken volt a fő hangsúly (bár ilyet is láttunk itt-ott), hanem sokkal inkább a "vidék" megismerése, vidéki élet rövid megtapasztalása, és a helyiekkel való találkozás volt az, ami számomra a legnagyobb élményt jelentette (külön kiemelve az első esti látogatást és beszélgetést a gyermekotthon kis lakóival és nevelőivel, második este a szállás- és vacsoraadóink vendégszeretetét, végezetül a visszastoppolást Kaposvártól Zalakarosig).

 << előző túra :: összes túra :: következő túra >>